„  Miska, ez neked szól! ”

Csak Miskának, vagy Miska bácsinak titulálták. Szorgalmas ember volt. Mintha valami népes családnak a gondja nehezedett volna a vállaira. Pedig nem is volt gyermeke. A felesége állandóan intette, hogy kímélje magát és a földiek mellett az odafelvalókkal is foglalkozzék. A szelíd korholásokat a legtöbbször szó nélkül hallgatta, aztán folytatta a megszokott életet.

Két darab szőlője is volt, egész évben hordták tőle kisebb nagyobb tételben a jó házi bort.

Az utolsó pillanatban…

„Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg…” Jelenések 3.19.

Egy hideg januári délután életemben először vehettem részt olyan temetésen, ahol bár fájdalmat éreztem, hitem erősödött, s Isten végtelen kegyelme és szeretete reménnyel és békével töltötte el szívemet.

A temetés édesapám búcsúztató istentisztelete volt, amelyen szólhatott az élő Ige, s zenghettek a Jézust dicsérő énekek.

Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! 

Élt egy ember az ő fiával Észak-Amerika sztyeppéin egy tanyán, és művelte a földjét.

Egyetlen vagyonuk egy ló volt. Ezzel dolgoztak, vagy húzták a kocsit. Az ott élő testvérek időnként meglátogatták egymást. Egyszer elszökött a testvér lova. Jöttek rögtön a testvérek:

- Jaj, szegény testvér, hát ez az egyetlen lovad volt, ez is megszökött, most hogyan fogod művelni a földet? Milyen nagy szerencsétlenség ért téged ezzel! 

Azt mondja a testvér: - Hát honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség ért engem?

A halott asszony prédikációja

Egy lelkész, aki a Keleti tenger vidékén szolgált, egyik hittestvérével való találkozás után a következőket jegyezte fel:

    „Mondd csak János, hogyan történt tulajdonképpen, hogy te megtértél?” – Az öreg halász ragyogó szemét a papra emelte. Úgy látszott, hogy nem is akar feleletet adni. A szem mintha nem is a papot látta volna, hanem valamit a messze távolban. A durva, barázdás arcon ünnepélyes ragyogás ült.