"Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat,
4,19 és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lukács 4/18,19/

Egy teljesen működésképtelen családból származom, ahol rengeteg bántásban volt részem. A gyermekkorom telve volt félelemmel és gyötrelemmel. Szakértők szerint egy gyermek személyisége élete első öt évében formálódik ki. Hát az én személyiségemmel igen nagy bajok voltak! Tettetésben éltem a védelmi falaim mögött, amiket azért emeltem, hogy megvédjem magam az emberek bántásától. Kizártam másokat, ugyanakkor magamat bezártam. Annyira telve voltam félelemmel, hogy csak úgy tudtam elképzelni, hogy szembenézzek az élettel, ha szüntelenül én irányítottam, így senki sem tudott bántani.

Fiatal felnőttként megpróbáltam Jézusért élni, és követni a keresztény életstílust. Azt tudtam, honnan jöttem, de azt nem, hogy hová tartok. Úgy éreztem, a múltam mindig tönkre fogja tenni a jövőmet. Azt gondoltam: „Ilyen múlttal a hátam mögött, hogyan lehetnék valaha is rendben? Lehetetlenség!” Azonban, Jézus azt mondta, hogy Ő pont azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket, a megsebzetteket, az összetört szívűeket, és azokat, akiket csapások, szerencsétlenségek sújtottak.

Jézus azért jött, hogy megnyissa a börtönajtókat és szabadon bocsássa a foglyokat. Semmivel sem jutottam előrébb, amíg nem kezdtem hinni abban, hogy szabad lehetek. Magamévá kellett tennem egy pozitív látásmódot az életemre nézve. El kellett hinnem, hogy a jövőmet nem a múltam, és még csak nem is a jelenem határozzák meg.

Lehet, hogy nagyon fájdalmas múltad volt, vagy lehet, hogy a jelen körülményeid lehangolóak, negatívak. Lehet, hogy olyan helyzettel kell szembenézned, ami semmi reménnyel nem kecsegtet. De teljes bátorsággal mondom: nem a múltad és nem a jelened határozzák meg a jövődet!

Joyce Meyer