Kegyelem a megtört bűnösnek

A vámszedő pedig távol állva,még a tekintetét sem akarta az égre emelni,hanem verte a mellét és így szólt:Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!
(Lukács 18, 13)
Távol állt. Érezte, hogy tulajdonképpensemmi joga sem volt ahhoz, hogy belépjen erre a szent helyre.Méltatlannak tartotta magát ahhoz is, hogy ott időzzék.Érezte Istentől való távolságátés az elválasztó falat. Szégyenébenlesütött szemekkel állt Isten előtt. Lelkiszemei előtt lebegett egész bemocskolt élete.A magában való bizakodásnak még csaka nyoma sem volt benne. Mellét verte, azaz nem tartottamagát jónak, csak ütésekre méltónak.Az önigazult ember valósággal szerelmes önmagába,gyengéden bánik önmagával ésazt akarja, hogy mások is simogassák. A vámszedőmellét verte, melyben ott dobogott gonosz szíve,minden nyomorúság forrása. „Szíveteketszaggassátok meg!" - kiáltja nekünkJóel próféta (2, 13). A farizeus imájakönnyedén pereg ajkairól. A vámszedőcsak hallgatagon áll ott, hosszú ideig, mígsóhaj szakad ki belőle. Nem tér könnyennapirendre a bűnei felett a megszokott módon: „hiszenmindnyájan bűnösök vagyunk, mindenki követel hibákat". Csak magát látja bűnösnek,akinek kegyelemre van szüksége, különbenelvész.
Mindaddig, míg valaki töretlenül bízikönmagában, nincs szüksége semmifélekegyelemre. Ha azután az önigazság épületeitt-ott megrepedezik vagy inogni kezd, akkor esetleg szükségünkvan még a kegyelemre is. De amikor az ember teljesen összetört,akkor csak a kegyelem az, amire szüksége van. Mindaz,aki összetörve és megalázkodva jöna kegyelem királyi székéhez, nem kap visszautasítást.„Megigazulva ment alá az ő házához."A bűn terhe lekerült róla. Isten kegyelmet nyertgyermekeinek a méltóságára emelkedett.Mert mindaz, aki megalázza magát, felmagasztaltatik.
„Aláment az ő házához"-, de még az a ház is, amit előzőlegotthagyott, most egészen más lett. Isten békéjétvitte oda magával és háza népe ismegtapasztalhatta, hogy egy Istentől megáldott ésbelsőleg boldog ember tért vissza. Tele lett napfénnyela ház. A farizeus azonban úgy hagyta el a templomot,ahogy odament. Nála semmi sem változott meg. - Sokanmaradnak minden imádságuk, igeolvasásuk vagyhallgatásuk ellenére is ugyanazok a régi,töretlen, alázat nélküli emberek, akikbenIsten nem gyönyörködik. Aki porig alázzamagát, azt Isten szeretettel a szívére vonja.
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből