Barkóci Sándor: Szívecske börtönmisszió 

Drága testvérek, Isten elküldött egy börtönbe. Lengyelországba, Berlintől kb. 100 km-re a lengyel-német határ lengyel oldalára. Nagyon óvatosak voltak azok a testvérek, nem mondták meg nekem, hogy milyen helyre hívnak. Csak kérdezték: 
- Sándor testvér eljönnél egy börtönbe prédikálni? 
- Elmegyek. 
Amikor bementem oda a portára, akkor érdekes dolog kezdett lejátszódni. Minden elő volt készítve, minden meg volt beszélve az igazgatóval, órára, percre mikorra érünk oda. Oda is értünk pontosan. A portán az őr azt mondja, én nem tudok senkiről, hogy valami Barkóci ide bejöjjön ebbe a börtönbe. A szervező testvér mondja, hogy már vagy egy hónapja elrendeztük. El van intézve papírral mindenképpen. Az őr azt mondja: Én nem tudok semmiről, nem engedem be a Barkócit. Csodálkoztam, hogy itt valamilyen játékok mennek végbe. A testvér azt mondja, hogy az igazgatóval el van intézve. Akkor próbálja megkérdezni az igazgatót! Tessék itt a telefon, hívja fel az igazgatót! Az igazgató azt mondja: Jól van, tudok róla, engedjék be a Barkócit. De igazgató úr, valami papír kellene. Azt mondta az igazgató: Engedjétek be! Ennyi az egész. Semmilyen papír nem volt arról, hogy én bementem, sem arról, hogy én kijöttem. Érdekes, ugye? Megtudtam, hogy ez a legnehezebb büntetőosztály az egész Lengyelországban. Ott csak súlyos gyilkosok, nehéz fiúk vannak, minimum 10-15 évre elítélve. Csodálkoztam, hogy így beengednek. 
Beengedtek papír nélkül, hogy ne legyen semmi bizonyíték, hogy én bementem a börtönbe. Éreztem azt a szellemi nyomást. Olyan volt, mikor bementem abba a házba, mint mikor egy hódúró maga előtt tolja azt a sűrűséget, azt a gonoszságot. Olyan sűrű volt ott a levegő. Nem tudom ezt másképp elmondani. Nagy nyomás volt ott. Dicsőség Istennek, hogy az Úr Jézus ment előttem és utánam is. A börtönőrök egy szót sem szóltak. Bevezettek a nagy terembe, tele rabokkal. Bementem, utána becsapták az ajtót. Láttam, hogy nem volt rajta belülről kilincs! Na, mondom Uram, jó helyre jutottam! 
Ekkor már tudtam, hogy Isten kegyelmére vagyok szorulva. Azt mondtam: Úr Jézus, Te hoztál ide engem, légy itt velem, és Veled megyek innen ki. Mindent Rád bízok. Ott volt a tolmácsom is. Leültette a rabokat. Láttam, hogy nagyon furcsa nézetük van ezeknek az embereknek. Belenéztem a szemükbe, arcukba, és láttam magam előtt egy nagy csoport gyilkos embert. Szívükben nyugtalanság, sötét tekintet, reménytelenség, megvetés. Mit akarsz te? Te jöttél nekünk ide valamit elregélni? Mi még 20 évig itt leszünk, és te ma bejöttél és még ma kijutsz. Mit akarsz te? Talán van valami mondanivalód nekünk? Ezt olvastam ki a tekintetükből. Az első igehirdetés az emberi szívről szólt. Amikor elkezdtem rajzolgatni a szívecskéket, akkor láttam, azonnal megbotránkozott rajtam a szervező prédikátor testvérem, aki bevezetett oda. 
- Sándor testvérem, ilyen kemény helyre kalapács kell. Te a keményszívű embereknek szívecskéket rajzolsz, mint afféle szerelmeseknek? 
15 perc múlva a magyarázatom alatt látom, hogy az egyik rab törölgeti a szemét, és nézi a könnyeit. Törölgette, nézte, törölgette, nézte. Ez az ember sírt, és nézegette a könnyeit. Ez így ment. Mondom, ez begolyózott. Ez nem normális! Te, ha sírsz, akkor nézed a könnyedet? A szolgálat befejeztével felhívást tettem a megtérésre. Sok rab átadta az életét az Úrnak. 
Csoda történt! Bizonyságot tett a könnyeit néző rab. Ez a gyilkos, 4 embert legyilkolt, 100 évre volt elítélve, minden gyilkosságért kapott 25 évet! Később ő maga mondta el nekem, hogy neki az életében könny ki nem jött a szeméből, kivéve, ha valami beleesett. Kőkemény szíve volt ennek az embernek! Kis korában annyira meg volt kötözve, hogy az édesanyja úgy elabriktolta, hogy piros, kék volt a feneke; a lelke pedig majdnem kimászott belőle, de ő csak röhögött rajta. Olyan volt, mint egy kisördög. Soha egy könny ki nem jött a szeméből. Mikor 4 embert legyilkolt, elkapták a rendőrök, úgy elverték, hogy majdnem belehalt. De egyetlen könnycsepp sem jött a szeméből. És mikor elkezdtem beszélni a szívről, akkor valami történt vele. Csoda történt! Elkezdett sírni! Nem hitte, hogy ilyen van! Nem hitt a szemének: "Valóban nekem vannak könnyeim? Tudok sírni?" - mondta. Nézte a könnyeit, és ennek én tanúja voltam. Az istentisztelet végén, mikor a megtérésre tettem a felhívást, a huszonvalahány emberrel együtt ő is átadta életét ott az Úr Jézusnak. Úgy sírtak a rabok a bűneik miatt, mint a kis gyerekek. A könnyeit szemlélő ember 100 évre volt becsukva. Nem volt semmi reménye, hogy valaha is kiszabadul. Az Evangélium annyira megérintette a szívét, hogy elhatározta, az Úrral fogja eltölteni az összes hátralévő idejét. 
Ma egy csodálatos gyülekezet van abban a börtönben. Mint minden évben, most is januárban ott voltam ebben a börtönben, az ottani gyülekezetben. Dicsérik az Urat. Megszabadultak, meggyógyultak, új emberekké teremtette őket Isten. Tudjátok, hogy mi történt? 3 évig figyelték ezt a rabot. Ő volt a legveszélyesebb rab abban a börtönben. Azt mondta, ha engem 100 évre becsuktatok, akkor megkeserítem az életét a rendőröknek, őröknek. Rettentő gonosz volt. De most megtért. Isten megérintette a szívét. Csodálatos ember lett belőle. Az istentiszteletek idején ő mindig sírva, könnyhullatással dicsőíti az Istent. Az Úr új szívet adott neki. Ez olyan, mint mikor egy sötét helyre beköltözik a világosság. 
Oly szelíd lett, mint a bárány. Bűneit elismerte. Elmondta, hogy senki nem tehet arról, hogy ott van, csak ő, maga. Buzdította a rabtársait. Csodálatos gyülekezet alakult meg ott. Rögtön elment a híre az egész börtönben. Figyelték ezt az embert 3 évig, éjjel és nappal kamerákkal. A börtönőrök csodálkoztak, alig hittek a szemüknek. Ilyen is van? Jézus Krisztus ennyire meg tudja változtatni az emberek életét? 3 év után egyszerűen azt mondta a bíróság, hogy ez az ember egy új ember. Azt mondták, hogy minek etessük őt itt benn, ő majd eteti magát kint a szabadban. Ő már nem árt, belőle Krisztus szólal meg. Ő már nem az a keményszívű ember. Új gondolkozású, új jellemű, újjászületett ember. 
Mikor 3 év után újra mentem látogatni, akkor egy nappal érkezésem előtt kiengedték. 79 évet elengedett neki a lengyel bíróság. Ha hiszitek, ha nem ez az igazság. Ez egy isteni csoda! Figyelték éjjel-nappal kamerákkal. Mikor látták, hogy itt új élet van, új lelkület, új szív van, azt mondták, hogy jó. Az a prédikátor, aki elhozta neki az Evangéliumot, hadd találkozzon vele kint a szabadban! A helyi lelkipásztor lakásán találkoztunk. Ott sírt, nyakamba borult. 
Ezt mondta: "Sándor testvér, áldom az Istent, hogy elküldött téged erre a helyre, és lerajzoljad nekünk azokat a szíveket. Rájöttem, hogy az én szívemet, az én szívem állapotát rajzoltad le. Akkor elkezdtem sírni. A belsőmben valami megindult. Azt a kőkemény szívet, ami ott volt, mintha valaki elvette volna, és adott egy új szívet. Tudom, hogy az Úr Jézus Krisztus volt az. Hirdetni fogom az Úr Jézus Krisztust, ameddig élek! Őt akarom szolgálni! Ha nem lenne Jézus Krisztus, akkor én ott a sötétben, reménytelenségben töltöttem volna a további életemet." Csak sírt a nyakamba borulva. Isten nem azért küldte a rabokhoz az evangelizátort, hogy nekik a poklot, büntetést hirdesse, hanem a szabadulást a megkötözöttségből. Mikor ezt megértették, átadták életüket. 
Sokan azt mondják magukról miközülünk, drága testvéreim, hogy igazak, nem bűnösök. Vigyázz, Jézus azt mondta, azért, mert azt mondod, hogy látsz, vakságod megmarad! Ha úgy érzed, hogy szükséged van szabadulásra, gyógyulásra, hívd segítségül az Ő nevét, és megszabadulsz. 

 "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején!
Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem!" (Zsolt 50:15)