Egyszer egy nyilvános helyen bizalmasan félrehívott valaki. Soha nem láttuk egymást, s nem tudtunk egymásról semmit.

- A gyermekem súlyos beteg. Kenyerem sincs, honnan lenne pénzem patikaszerre? Ha ön tudna segíteni… - s elővett egy aznapi keltezésű receptet.

Áldott órában talált az idegen. Szó nélkül neki adtam minden pénzemet.

Hazamenet (villamosjegyre sem maradt pénzem), szinte táncolt bennem a lelki öröm, diadalittasan, mentem hazafelé, azzal a tudattal, hogy segítettem. Az sem zavart, hogy üres a zsebem.

- Egy családapa pénz nélkül. Mi lesz most két hétig!?  - Aztán hálaérzetté finomodott az örömöm. – Milyen jó az Isten hozzám! Az a recept az én gyermekeimé is lehetett volna!

Még annyi időm sem volt otthon, hogy bejelentsem a családomnak: rám most nem lehet számítani elsejéig… - valaki csöngetett. Sűrű mentegetőzések között pénzt olvasott le az asztalra. Kamatostul fizette vissza azt a kölcsönt, amit három évvel azelőtt a könnyelmű fiának adtam, s amire régen fátylat vetettem.

***

Visszájára fordított példát is volt alkalmam látni.

Korábban ez történt velem:

- Nehéz napokat él anyagiakban a gyülekezet, fokoznunk kell az áldozatainkat. – Becsületes meggondolással számot vetettem az anyagi erőmmel, s azt mondtam:

- Most nem adhatok.

Hamarosan meg kellett győződnöm arról, hogy Isten nem volt megelégedve a számadásommal. Kikerültem az Ő akaratából, az ördög pedig felülvizsgálta, valós-e, hogy nem adhatok? Nyilván utánam olvasta a pénzemet, mert nyolc hónapon át minden hónapban bebizonyította, hogy a létminimumon felül ki tudok szorítani 20 – 30 ezer Forintot… Mire? Operációkra, sorozatos betegségekre.

Már egészen súlyosakká lettek a pénzügyeim, amikor a kilencedik hónapban elkezdtem komoly arányokban adakozni, hogy rendbe hozzam magunkat. Minden keresetemből, ami a kezemhez jut, azóta először Istennél „törlesztem” a tizedet.

Márk 4:26-27: Az ember beveti a magot a földbe és alszik… a mag pedig kihajt és felnő, maga sem tudja, miképpen.

Mivel jót akarok magamnak, inkább vetek. Aratás lesz belőle! Miképpen? Azt Isten tudja. Az eredményre nézve nem fontos, hogy én is tudjam. Nem lesz gyönyörűsége Istennek a hitemben, ha az eszemnek jobban hiszek, mint Neki.

A hívő adakozók egybehangzó tanúsága szerint is, a Biblia tanúsága szerint is az adakozók Istennek hiteleznek mindig, amikor Isten nevében adnak. Péld. 19,17: Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmes a szegényhez, és az ő jótéteményét megfizeti néki.