Bír 1, 1 • A déli törzsek honfoglaló vállalkozásai.
A hadi vállalkozás előtt szent sorsvetés által kérdezték meg Izráel fiai az Urat (vö. Ex 28:30; Num 27:21; Bír 20:27; 1Sám 28:6). Az Úr megkérdezése Gilgálban, a honfoglalás korának első szent helyén, a 12 törzs vallási szövetségének, az ún. amphyktion-szövetségnek a központjában történhetett (vö. Józs 4:1–18; 5:2–11; 14:6; Bír 2:1). Ez az eljárás annak a meggyőződésnek a kifejeződése, hogy az ígéret földje nem hadizsákmány, hanem Isten ajándéka, sőt Isten birtoka, amely az egyes törzsi közösségeknek sáfárságra adatott.Júda elsősége nemcsak kiváltság, hanem felelősség is. Júda erejénél és kiválasztottságánál fogva egy törzsi szövetség vezetője, egyben segítője és védelmezője is. Ebbe a szövetségbe tartozott mindenekelőtt Júda testvére Simeon, amely háborús veszteségek következtében már Izráel korai története folyamán igen meggyöngült. Erre enged következtetni Jákób áldása (Gen 49:5–7). Mózes áldása már nem is említi (Deut 33). Ennek a törzsnek az osztályrésze Józs 19:1 szerint „Júda fiainak öröksége között fekszik”. A törzsi szövetséghez tartozott még Káleb csoportja (12 v.), valamint a kéniek, Jetrónak, Mózes ipának rokonsága (16 v.), és Benjámin törzse (21 v.).A hadjárat a 3–4 v. szerint Júda és Simeon közös vállalkozásával kezdődik. Az ellenség a kanaániak és a perizziek. A „perizziek” az Ószövetség más helyen található adatai szerint Közép-Palesztina területén lakó népcsoport (Gen 13:7; 34:30; Józs 11:3; 17:15). Az ütközet helye Bezek (vö. 1Sám 11:8). Ez a hely mai földrajzi és archeológiai ismereteink szerint Samáriától északkeletre fekszik, a mai „chirbet ibzik”. Hasonló nevű helyet Palesztina délebb részein nem ismerünk az Ókorból. Nem lehetetlen, hogy volt idő, amikor ez a viszonylag északra fekvő hely a Simeon törzs birtokaihoz tartozott, de később, – mint ahogyan a Dán törzse is (vö. 18. r.) – kiszorult Palesztína középső részéről.Júda és Simeon törzse olyan nagy győzelmet aratott, hogy nemcsak tízezer ellenséges harcos esett el, de az ellenséges tábor hatalmas vezérét, Adónibezeket is foglyul ejtették, és legyőzetése jeléül megcsonkították (6 v.). Adónibezek, sorsában Isten történelmi igazságszolgáltatását látja beteljesedni, ui. ő is hasonlóan csonkította meg az ellene harcoló és fogságába esett királyokat (7 v.).A 8–9 versekben olvasható elbeszélés Jeruzsálem bevételéről látszólag ellentmond a 21 versben olvasható adatnak, amely szerint Benjámin törzse nem tudta elfoglalni Jeruzsálemet. Az Ószövetség különben egyértelműen és egybehangzóan tudósít arról, hogy csak Dávid foglalta el Jeruzsálemet véglegesen, és akkor sem pusztította el lakosait, és nem gyújtotta fel a várost (vö. 2Sám vö. Józs 15:53). Itt valószínűleg a város környékének elfoglalásáról van szó, vagy pedig a város ideiglenes bevételéről.A 9. versben a Hegyvidék, Délvidék és Alföld elnevezések pontosan körülhatárolják a déli törzsek birtokának tájegységeit. A Hegyvidék a Jeruzsálemtől Hebronig terjedő hegyes vidék, amelynek hegyei 1000 m magasságig emelkednek a tengerszint fölé. A Délvidék, a Negeb Hebrontól délre kb. Kádesig terjed, sztyeppe, a félnomád pásztorok kedvelt legeltető helye. Az Alföld pedig a Júdeai hegyvidéktől nyugatra, a tengerig terjedő dombvidéket és síkságot jelzi. A felsorolásból csak Júda Pusztája maradt ki, a Hegyvidék és a Holt-tenger között húzódó fennsík.A 10–15 v. a déli törzsek hadjáratának második jelentős mozzanatát, Hebron és Debir elfoglalását beszélik el. Miután Gilgálból kiindulva elfoglalták a nekik jutott osztályrész északi részét és Jeruzsálem környékét, innen délre fordultak és a Hegyvidék két legjelentősebb városát és a hozzájuk tartozó területeket is megszállják. Hebron, régi nevén Kirjat-Arba, Debir azelőtt Kirjat-Széfer ősi városok, amelyek ekkor már sok száz éves múltra tekinthettek vissza. Debir bevételénél találkozunk Káleb nevével. Káleb Józsué kortársa és harcostársa, a Mózes által Kanaánba küldött kémek egyike (Num 13:7), hitével kiválik a pusztában elhult kishitű nemzedék közül (Num 14:24). Most hívő bátorsága elismeréséül gazdag osztályrészt kap Júda törzsi birtokán.Otniél házasságának történetét leíró elbeszélésben részben bepillanthatunk az ókori kelet szokásaiba, társadalmi érintkezési formáiba (a hős férfi megkapja a fejedelem leányának a kezét), részben képet nyerhetünk arról a tiszteletről és mély emberségről, amellyel a szövetséges nép tagjai egymás iránt viseltettek. A nagyobb és hatalmasabb város, Hebron ura, a nemzetség feje, Káleb, a Hebronhoz közelebb eső forrásokat a víz szűkében levő leánya családjának ajándékozza.A 16–20 v. a Júda által vezetett törzsi szövetség hadjáratának harmadik szakaszát, a Délvidék, Negeb és az Alföld elfoglalását írják le. A kéniek egy csoportja szintén Júda szövetségében és védelmében igyekezett letelepedni. Arád városa, amely Bérsebától délre 30 km távolságban terült el, a kéniek által lakott területnek számított. 1Sám 15:6-ban is találunk utalást arra, hogy a kéniek az amálekiták közelében laktak. A kéniek más része a Bír 4 szerint Észak-Palesztinában sátorlakó, félnomád életmódot folytatott. Arád után Simeon másik délen fekvő osztályrészét foglalták el, Cefat városát, amelyet hérämmel súlytottak. A héräm szent átok, amely teljes megsemmisítést von maga után. A hérämmel sújtott várost mintegy áldozatul az Úrnak szentelték (vö. Num 21:3; Józs 12:14). Az új név Horma, a héräm eredménye.A Délvidék elfoglalása után kerül sor az Alföld, azaz a tengerparti dombvidék és síkság birtokba vételére. A szöveg a 19. versben a filiszteusok öt városa közül hármat említ: Gáza, Askelón és Ekrón városát. A LXX egy olyan szöveget őrzött meg, amely szerint ez alkalommal nem történt meg az említett városok elfoglalása. Ez arra utal, hogyha történt is valamilyen jellegű megszállás, az olyan átmeneti volt, mint Jeruzsálem megszállása (vö. 8–9 v. a 21 verssel). A filiszteusok városait csak Dávid és Salamon tudta végérvényesen bekebelezni Júda törzsi birtokai közé, és ezzel teljesíteni a Józs 15:45–47-ben kapott ígéretet.A 19 v. jelzi, hogy Júda nem tudta teljesen birtokba venni a neki sorsvetés által jutott területet. A hegyekben nem találtak erősebb ellenállásra, viszont a síkságon fekvő kanaánita városok vas harcikocsik birtokában olyan haditechnikai fölényben voltak, amellyel az akkor még kisállattenyésztő, félnomád, a városi kultúrát, kézműves ipart éppen tanulni kezdő izráeliták nem tudtak megbírkózni. A 20 vers utalásszerűen megemlékezik róla, hogy Hebront a Mózes által nyert ígéret szerint Káleb nyerte el (vö. Num 14:21; Józs 14:9).A 21 v. csaknem szó szerint ismétlése Józs 15:63-nak, azzal a különbséggel, hogy Józs mindkét esetben „Júda” szót olvas a „Benjámin” helyett. Jeruzsálem eredetileg valóban Benjámin öröksége lett volna, de Dávid foglalta el véglegesen az Ószövetség mindenütt „Dávid városa” néven emlegeti. Ilyen módon ténylegesen Júdáé lett. Egy másik lényeges különbség a két szöveg között az, hogy Józs szerint a jebusziakat „nem bírták” kiűzni, a Bír szerint pedig „nem űzték el”. Ami ott gyengeségnek számított azt itt bűnül rója fel a szentíró.

Bír 1, 22 • Az északi törzsek honfoglaló vállalkozásai.
A két nagy északi törzset a 22–26 v. „József háza” összefoglaló néven említi, a 27–29 v. már névszerint is említik Efraimot és Manassét. Az első jelentős város, amit „József háza” elfoglal, Bétel. Bételhez már a patriarchák korából is fontos tradiciók fűződtek (Gen 28:19; 31:13). Később az északi országrész királyi szenthelye volt (1Kir 12:28). Gilgálból észak felé indulva Bétel volt az első nagyobb város. A várost hérämmel sújtották, mint annak idején Ajt és Jerikót (Józs 6:18; 8:26), vagy Cefatot (1:17). A szentírót nem zarvarja az a tény, hogy Bétel nem a József-törzsek hősiessége, hanem árulás és csel következtében esett birtokukba. Sőt, ezzel domborítja ki azt az igazságot, hogy Bétel, éppen úgy mint általában az ígéret földje, nem Izráel hősiessége és hadi ereje, hanem Jahve hatalma révén jutott örökségül népének. Izráel fiai megtartották szövetségi esküjüket, adott szavukat, szabadon bocsátották a velük szövetségre lépett bételi férfit és nemzetségét, aki messze északon a hittiek földjén, Bétel kanaánita nevén (Luz) új várost alapít.A 27. verstől kezdve a meg nem hódított városokat a könyv ugyanazon séma szerint sorolja fel. Ez és ez a törzs nem űzte ki a város lakóit, a kanaániaknak sikerült ott maradniuk, amikor azonban Izráel megerősödött adófizetőkké tette őket. A honfoglalás és a bírák korában az erősebb kanaánita városok szigetként álltak az izraelita törzsektől megszállt területeken. Izráel ekkor mintegy a „kapuk előtt” maradt. Később Dávid és Salamon uralkodása idején, az egységes országban megszűnt a kanaánita városok politikai önállósága és közigazgatásilag is betagolódnak Izráelbe. Ez a megoldás diplomáciailag és gazdaságilag is hasznosnak látszott, hadászatilag pedig érthető volt. Azonban a Bírák könyvének a szerzője előtt ezek a szempontok másodlagosak, egyetlen lényeges szempont a Jahvénak a való-engedelmesség. A „nem űzte ki” terminus állandó ismétlése olyan mint egy vádirat az engedetlen Izráel ellen. Amint a 2. rész theologiai értékeléséből kiderül, ez a diplomáciailag hasznosnak tűnő lépés később súlyos károkat okozott.Manassé nem tudta meghódítani Bét-Seánt, Taanakot, Dórt, Jibleámot és Megiddót (vö. Józs 17:11–13). Valójában ezek a városok a Samáriai hegységtől északra, a Jezréel síkság szélén fekvő ősi kanaánita erődgyűrű tagjai voltak.A 30–36. versekben a Palesztína legészakibb részére szorult Zebulón, Áser, Naftáli és Dán törzsek sorsáról beszél a szerző. Fontos megjegyzés, hogy Áser és Naftáli esetében nem a kanaániak laktak az izraeliták között, hanem fordítva, ezek laktak a kanaániak között. Áser nem űzte el a tengerparti kikötővárosok lakóit. Amint a Debórá-énekből (4:18), hajós munkára ezek szolgálatába szegődött. Dán törzse, mivel később északra szorult, északi törzsnek számított, ezért sorolja fel a könyv Zebulón, Áser és Naftáli mellett. A 35. versben viszont Dán törzsének eredeti örökségéről van szó, amely a nyugati országrész középső részén terült el. Az emóriak Gen 10:16 szerint az egyik kanaánita törzs, amely Palesztína középső területeinek síkságain lakott erődített városokban. Ezeket a területeket később Efraim és Manassé hódította meg.A lista nem említi a törzsek közt Issakárt, amely még nehezebb helyzetben lehetett a többinél. Jákób áldása azt mondja erről a Jezréel síkságán lakó törzsről, hogy robotossá lett (Gen 49:15). Issakár helyzetének súlyosságát az magyarázza, hogy a legerősebb kanaánita szövetségesek erődgyűrűjében élt (vö. Józs 19:17–23). A Bírák könyvének szerzője előtt azonban nem a listák teljessége, elsőrenden nem a históriai és topográfiai adatok a fontosak (bár a modern archeológia eredményei szerint ezek is messzemenően megbízhatóknak bizonyultak), hanem a theologiai mondanivaló, az események üdvtörténeti jelentősége és üzenetének magyarázata.


Biolka

Válasz