Krisztus világosságul adatott az embernek,
Azért,hogy "világítson"a sötét lelkű hitetlennek!
Ezért kell őt a szívünkbe befogadnunk élő hittel,
Hogy lámpásként világíthassunk az embernek.
A farizeusok és vének sok mindentől eltértek,
Csak a külsőgekre adtak,látszat tetteik voltak.
Nem néztek soha magukba, mást ért a kritika.
Még a Mestert és tanítványait is számonkérték,
Mert a példájukat szolgai módon nem követték.
Óva inti a Biblia a mostani farizeuslelkű hívőket,
Hogy szokásaikat elhagyva gondozzák a lelküket.

Válasz

Lk 11, 33 • A lámpás és a szem példázata (Mt 5:15; 6:22–23).
A két példázat csak Lk-ban kerül kapcsolatba egymással: közös mozzanatuk, a világosság révén (az első már a 8:16-ból ismeretes, ott Mk párhuzama alapján szerepel). A lámpás példázata ebben az összefüggésben új tartalmat kap: Isten Krisztusban adott kijelentésének természetéről tanít. Ha a kicsiny világosságok a maguk idejében a pogányokig elhatottak fényükkel, akkor nem Isten az oka annak, hogy a semmivel el nem takart „nagy világosságot”, Jézusban Isten ígéretének beteljesedését népe nem ismeri fel, mert nem a nap, hanem az iránta érzéketlen beteg szem az oka annak, ha az ember napfényben is világosság nélkül marad. De ígéretet is ad Jézus: Isten az ember kezébe adta a döntést, hogy befogadja-e a nagy világosságot, és ha az ember kész erre, akkor egész életét betölti a fény, nem marad benne semmi sem sötétségben.

Lk 11, 37 • Jézus beszéde a farizeusok és a törvénytudók ellen (Mt 23:1–36).
A beszédet Lk egy konkrét eseményhez kapcsolja (vö. Mt 15:1): itt most sem Jézus kezdeményezi a vitát, hanem ellenfelei provokálnak. A farizeusi kegyességgel való vita Mt-nak egyébként is sokkal fontosabb eleme: itt Jézusnak az a diagnózisa áll a középpontban, hogy a Messiásával szembenálló nép élete egyre tartalmatlanabbá válik, mert aminek közelebb kellett volna vinnie Krisztushoz, az most Istennel állítja ellentétbe. A Mt-párhuzamokhoz való viszony azzal magyarázható a részletekre nézve, hogy Lk részint önálló forrásaira támaszkodik, részint tudatos szerkesztő munkát végez. – A farizeus házában való vendégeskedés bizonyos értelemben tisztázza a helyzetet. Jézus tudatosan nem alkalmazkodik a farizeusok rituális szokásaihoz, már csak azért sem, mert ezek nem az ószövetségi törvény előírásai, hanem ezeknek emberi hagyomány alapján való továbbvitelei, de így szinte a törvény fölé magasló megszokások. Az evés előtti kézmosás mellőzése váltja ki a vendéglátó ellenzését, Jézus pedig a farizeusi típusú kegyesség jellemzésével válaszol: példázata sejtelmes, nem egészen egyértelmű. Azt veti szemükre, hogy a tisztasági rendszabályok kínosan pontos megtartására irányuló igyekezetük elfeledteti velük a belső tisztaság parancsát. Természetesen nem lényegtelen dolog a fizikai tisztaság, de Isten népe nem élhet úgy, mintha a Teremtés az élet testi vonatkozásaival együtt nem alkotta volna meg az ember lelki személyiségét is (ouch ho poiésas tó exóthen kai to esóthen epoiésen: állító formában nehézkesebb: „Aki megtette a külső dolgokat, az nem tette meg a belsőket is”). Az igazi tisztaság abban van, hogy életünk belső-lelki tartalmát adjuk oda irgalmasságból mások javára (ta enonta – eleémosynén), nem pedig éppen ezt akarjuk kivenni külsőséges kegyességünkkel Isten kezéből. A tizedről tett megjegyzés ugyanebben a körben mozog, a következő viszont a farizeusok kicsinyes hiúságát kárhoztatja. Ezután azt veti szemükre Jézus, hogy a velük való érintkezés tisztátalanná teszi az embert. Megdöbbentő megállapítás ez azokról, akik beteges finnyássággal különültek el mindenkitől, akiben tisztátalanságot szimatoltak: ők azok, akik külső magatartásukkal elterelik a figyelmet belső romlottságukról, így megfertőzik azt, aki gyanútlanul közeledik hozzájuk. – A farizeusok csoportjának legtekintélyesebb tagjai, a törvénytudók (írástudók), a nép hivatalos theológusai és lelki vezetői bántva érzik magukat a mondottak miatt. Válaszul Jézus arra mutat rá, hogy a tanítók ítélete mindig súlyosabb. Ők teszik elviselhetetlenné a nép fiainak életét törvénymagyarázatukkal, de önmagukat egyáltalában nem erőltetik meg a maguk adta szabályok megtartásában. Atyáikhoz hasonlóan prófétagyilkos nemzedék, de nem számolnak azzal, hogy őseik vétkét is rajtuk kéri számon Isten, mert vállalják velük a lelki közösséget. Végül azt veti szemükre Jézus, hogy visszaélnek a nép körében elfoglalt kulcshelyzetükkel. Nem fogadják el a Krisztust, de ők a felelősek azért, hogy a nép fiai kívül maradnak Isten országán, holott nélkülük bejutottak volna oda. – Vendégségbe hívással kezdődött az elbeszélés: jellemző a farizeusok és írástudók lelkületére, hogy támadással, faggatózással, leskelődéssel és sötét tervek szövésével végződik. Mindezekben előre vetődik a kereszt árnyéka.


Biolka.

Válasz