Lk 14, 1 • Vízkóros meggyógyítása szombaton.
Egy nagyobb egységben (1–24. v.) asztali beszélgetéseket közöl itt Lk: az egységesítő keret bevezetését itt az 1. versben kapjuk. A vendéglátó egy vezető farizeus, de az asztaltársak magatartása jól mutatja: mennyire nem őszinte és egyértelmű a meghívás (paratéroumenoi: hivatalból figyelik Jézust a jelenlevők). A vízkóros jelenléte az ilyen lakomák természetéből érthető (vö. 7:37kk.). Magát a betegséget Izráelben a parázna és kicsapongó életmód következményének tartották. Jézus mindent és mindenkit megelőzve megszólal, és ezzel magához ragadja a kezdeményezést. Két kérdése ugyanabban a körben mozog, mint az előző szombati gyógyítás alkalmával mondott szavai (13:10kk.). Megfogalmazásuk olyan, hogy ellenfeleinek ugyan saját álláspontjuk alapján elutasító választ kellene adniuk, de ezzel elárulnák gondolkozásmódjuk kicsinyességét és korlátoltságát, sőt: képtelenségét és embertelenségét. Ezért egyszerűen nem válaszolnak, mert nem tudnak válaszolni.

Lk 14, 7 • Példázat az ülésrendről.
Lk-nak ez az önálló példázata a vele egy asztalnál ülőkhöz fordul, akik azt figyelik, hogy Jézus rabbihoz illően viselkedik-e a vendégségben; közben tulajdon magatartásukkal akaratlanul elárulják lelkületük sivárságát. Ezt észreveszi Jézus is ezért mondja ezt a példázatot, amely a farizeusoknak kritikátlan önbecsülésüket veti szemükre, de egyáltalában nem arra akar szabályt adni, hogyan viselkedjék az ember, ha az emberek körében illendően akar előbbre jutni, hanem Isten vendéglátó asztalára, a messiási lakomára utal. Tartalmát kép nélkül a 11. v. foglalja össze: Isten a felfuvalkodókat megalázza, az alázatosakat pedig felemeli (vö. Jak 4:6; 1Pt 5:5; Péld 3:34 LXX).

Lk 14, 12 • Példázat a meghívásról.
A vendégek után a vendéglátót szólítja meg Jézus. A meghívásnak egy olyan vonására rámutat rá, amelyet mi is jól ismerünk: kárhoztatja az olyan meghívást, amely mögött számítás húzódik meg. De most sem illemszabályt ad, még kegyes illemszabályt sem. Tanítása olyasmit kíván, ami földi viszonyok között képtelenség. Ez mutatja, hogy példázatról van szó: Isten országának tagjait az emberekhez való viszonyukban is csak Isten országának lelkülete vezetheti, ennek gyökere pedig a legcsekélyebb mértékben sem lehet a számítás, csak az irgalom. Jézus erre mutat példát egész életével, és csak ez a magatartás részesül Isten jutalmában, éppen azért, mert nem igényel semmiféle földi jutalmat.


Biolka.

Válasz