Lk 18, 18 • A gazdag ifjú (Mt 19:16–30; Mk 10:17–31).
Az Isten országához való viszonya tekintetében a gazdag éles ellentéte az előző példázatbeli gyermekeknek. – Mt-hoz képest kisebb eltéréseket találunk az elbeszélésben: az ifjúból itt főrangú izraelita lesz, Jézus megszólítása a Mk-féle formulát követi; a parancsolatokat görög olvasói kedvéért a LXX szövege szerint idézi Lk. A gazdag megszólítását az is motiválja, hogy az előző jelenetben jóságosnak látta Jézust; Jézus viszont azért nem fogadja el ezt a minősítést, mert a gazdag csak embert lát benne, jónak pedig egyedül Istent nevezhetjük (Zsolt 25:8). Az elbeszélésben a feszültséget a gazdag kérdése teremti még (vö. 10:25), ez tereli a figyelmet a cselekedetekre is. Jézus válasza erre a kérdésre csak a „régi törvény” idézése lehet: ha a gazdag rendkívüli szabályokat várt, akkor csalódott. Marad még az a lehetőség, hogy Jézus meghajlik a gazdag példás kegyessége előtt, és elismeri Isten országa örökléséhez való vitathatatlan jogát: Ezt a célt szolgálná magabiztos válasza. amit ezután mond Jézus, azt csak akkor értjük jól, ha erre a sajátos esetre vonatkoztatjuk, nem általánosítjuk el, és nem keresünk benne a gazdagság veszélyeiről vagy az anyagiakhoz való keresztyén viszonyról szóló elvi fejtegetést. A válasz ennek a gazdagnak próba. Ha törvénymegtartása valóság, akkor életét a szeretet tölti be, tetteit ez sugallja. Viszont akkor a vagyon nem lehet neki kísértés, azon az alapon sem, hogy ha nincsen vagyona, nem végezheti a farizeusi kegyesség megkívánta naponkénti, rendszeres jótékonykodás. Ha a mennyei kincs valóban mindene, akkor Jézus követése neki a legmegfelelőbb életforma. A gazdag nem állja ki a próbát, és Jézus itt tesz csupán az egyedi esetből kitekintve általánosabb érvényű megjegyzést. De elvi fejtegetésbe most sem bocsátkozik tanítványaival. Hogy ki üdvözülhet, az nem lehet emberek kérdése egymásról, sem általánosságban, sem személyesen. Ez a kérdés nem állítható másokra irányuló kíváncsiságunk szolgálatába, hanem önmagunk életéről való döntésünket kell mozgósítania. Nem is emberi lehetőségről van itt szó: Isten a maga hatáskörében tartja meg üdvösségünk kérdését, mert egyedül neki van hatalma arra, hogy intézkedjék benne. Amikor pedig a tanítványok farizeusi módra „felszámítják” Jézusnak engedelmes döntésüket, akkor Jézus arra mutat rá, hogy az ilyen döntésnek csak akkor van értelme, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ezzel olyan gazdagságra tettünk szert, amelyről előző életünkben sejtelmünk sem volt; és ez a gazdagság már itt a földön ígéretesen bontakozik ki, hogy azután a jövendő világban elérje dicsőséges teljességét.


Biolka

Válasz