Lk 21, 7 • Az utolsó idők jelei (Mt 24:4–14; Mk 13:5–13).
Az apokalipszisben Mk-ot követi Lk, bár komoly eltérésekkel. Főként Jeruzsálem pusztulását rajzolja eleven színekkel: emiatt teszik Lk keletkezésének idejét 10 utánra, de még ha ez helyes is volna, akkor sem vaticinium ex eveutu-ról van szó, csak arról, hogy Jézus időközben elfelejtett prófétai szavait az átélt események eleven színekkel idézték a keresztyének emlékezetébe. Jézus hallgatóinak kérdése a templomról mondottakhoz kapcsolódik, de a válasz ezen túllépve az utolsó idők közeledtét jelző eseményekről szól. Nem öncélú ismeretközlés igényével: akik szavait megértik, azoknak az engedelmesség és a szabadulás útját kell megtalálniuk ezek nyomán. Először a hamis messiások propagandájától óvja övéit Jézus. Ennek különös veszélye abban van, hogy a feszült várakozásban élő ember hiszékeny, betegesen fogékony a vágyai közeli beteljesedését ígérő szavak iránt (adventizmus!). De Jézus tanítványainak fel kell készülniük az emberi gonoszság végletes kitöréseire is: borzalmas háborúkra és az anyagi világ egészét megrázó irtózatos válságokra, természeti csapásokra is. Mindezt időben és fontosságban megelőzi az ellenük irányuló üldözésekre való felkészülésük. Jézus azt tanítja, hogy ezek az üldözések javukra lesznek, mert olyasmit tanulnak meg belőlük, amit különben nem tanultak volna meg, az ítéletben pedig mellettük tanúskodnak az átélt szenvedések. Kiszolgáltatottságuk minden mértéket felül fog múlni, a sokrétű válság jelentkezik a családok tagjainak meghasonlásában is, de az ellenük irányuló egyetemes gyűlölet közepette is ígéri nekik segítségét, amely szavaiknak és magatartásuknak ellenállhatatlan erőt ad. Biztosítja őket gondviseléséről is, amely életük legapróbb részleteire is kiterjed; majd ezek után jelöli meg a szabadulás és az életre jutás egyetlen útját, az állhatatos kitartást (hypomoné, vö. Róm 5:3kk.).

Lk 21, 20 • Jeruzsálem pusztulása (Mt 24:15–22; Mk 13:14–20).
Lk itt is Mk-ot követi, de átdolgozza olyan módon, hogy ez önálló forrásaira utal. A Mk-beli „pusztító utálatosság” helyett arról beszél, hogy a várost ostromló seregek veszik körül. Övéinek ez a jel arra, hogy kezdetét vette a város pusztulása (erémósis!). Ezúttal a város nem ad menedéket, lakóinak az isteni harag fölötte végbemenő ítélete elől menekülniük kell, ha Krisztus követői: ezek ui. nem részesek a város pusztulását felidéző engedetlenségben. Ami máskor áldás, az élet nagy öröme, – most az is az életet megkeserítő teherré válik: a terhes vagy kisgyermekes anyáknak csak nehezebbé teszi helyzetük a szenvedések elviselését. A várost és népét Isten kiszolgáltatja a pogányoknak, mert nem vak véletlen, nem történeti esetszerűség, hanem az ő hatalma idézte fel a veszedelmet a városra: ő szabja meg ellenségei hatalmának határát, idejét is (kairoi ethnón).


Biolka.

Válasz