Lk 21, 25 • Az Emberfia eljövetele (Mt 24:29–36; Mk 13:24–32).
Az előzményekből világossá vált, hogy az üdvösség történetében nem Jeruzsálem ítéletes elpusztítása az utolsó szó. Ezért Jézus továbbviszi beszéde fonalát isten országának eljöveteléig: ez az Emberfia megjelenése a földön, mennyei dicsőségében. Jézus most sem isteni mindentudását akarja bizonyítani, hanem földi gyülekezetét kívánja fölkészíteni a következendőkre. A régi világforma megsemmisül, és átadja helyét az újnak: ezt jelzi előre döbbenetes megrázkódtatása. Ezután jelenik meg az Emberfia. Így jön el az az idő, amely mindenki számára borzalmakkal és mondhatatlan riadalommal kezdődik; Krisztus eddig vitatott dicsőségének látható és tagadhatatlan jelentkezésével folytatódik, övéinek pedig meghozza felemeltetésüket: a megváltás teljességét (apolytrósis). Mindez annyira nem érdemük vagy várakozásuk szerint történik, hogy nemcsak emberileg; de – azt mondhatjuk – még hitben sem természetes. Krisztus hívja fel külön a figyelmüket arra, hogy ez az idő az ő idejük is azért, mert a Krisztus ideje. Az ismert és kedvelt természeti képpel, a fák kizöldülése és a nyár közeledte közötti összefüggéssel szemlélteti Jézus ezeknek a jeleknek és az Emberfia eljövetelének összetartozását. Mindebben az a hangsúlyos, hogy ennek a nemzedéknek mennyire sürgető kérdése az Emberfia eljövetele: egy pillanatig sem tévesztheti szeme elől a felkészülés és a készenlét parancsát. A körötte levő világban kell betöltenie hivatását, de ez sohasem jelentheti azt, hogy be akar rendezkedni ebben a világban, és teret enged az életében a Krisztuséval ellentétes indulatoknak. Készenlét, éberség, imádság – ez Krisztus egyházának egyedüli útja, amelyen a küszöbön álló próbák után eljuthat a megtartatásra. Ezekben kell megállnia (vö. 1Kor 16:13), hogy megállhasson dicsőségben érkező Ura előtt. – Jeruzsálem népe még mindig ragaszkodik Jézushoz. Hallgatja, amíg a templomban tanít, és hallani akarja, mihelyt tanítani kezd. Még sincsen biztonságban a városban: éjszakára rejtekhelyen húzódik meg az Olajfák hegyén, – nem önféltésből, hanem azért, mert nem jött még el az ő órája.


Biolka

Válasz