Lk 22, 24 • Ki a legnagyobb? (Mt 20:25–28; 19:28; Mk 10:42–45).
Az utolsó vacsorán elhangzott szavaiban Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy hamarosan meg kell válniuk tőle. Ezt a lelki helyzetet ragadja meg Lk a következőkben: Jézus szavainak részint a közös színoptikus források, részint önálló forrásai alapján olyan gyűjteményét adja; amely a tanítványok magatartását tisztázza a következő időkre és a távolabbi jövőre nézve; részben a búcsú mozzanata határozza meg ezeket. Az első egység (24–27) általánosságban említi, hogy a tanítványok között felvetődik a nagyságról szóló vita. Nem földi rangról van itt szó, hanem az Isten országában elérhető nagyságról, de nemcsak Jézus válasza, hanem maga a tanítványuk lelkülete (philoneikia) is mutatja, hogy emberi gondolatok húzódnak meg mögötte. Jézus figyelembe veszi azt, ami ebben a vitában pozitívum: a tanítványokban Isten országa iránt égő vágyat. Ezért felel kárhoztatás nélkül. Válaszának az a lényege, hogy az emberek közötti rend fenntartásának legitim eszköze a hatalom, de Isten uralkodásának lényege és alapja a szolgálat. Döntően ismét önmagára mutat rá: ő az asztalnál is vállalta a szolga szerepét a tanítványok között (vö. Jn 13:1kk.), és teljesítette azt, amire ez a jel utalt: életét adta értük a kereszten. – A második egység (28–30) azt mutatja, mennyire komolyan veszi Jézus azt a kicsiny hűséget is, amelyet tanítványai nagy eleséseik és hűtlenségeik mellett is tanúsítanak: Isten országa örököseivé teszi őket, mindazzal együtt, ami ezzel jár. Nem érdemük alapján, csak Isten jóvoltából lehetnek tehát valóban nagyok az ő országában, de így valóban azokká is lesznek.


Biolka

Válasz