A parancsolatok megátalkodott megszegőit nem kell elviselni
A farizeusok "kovászától kell őrizkedni",ezt Maga az Úr kéri!!
Ellenségeinket szeretni,s értük imádkozni az bizony,parancs,
De ez nem magát hívőnek vallóra vonatkozik,mert Ő is tudja azt!
A szeretetteli figyelmeztetés akinek nem használ semmit se
Az nem testvérem,mert Isten Szentlelke kizárt,hogy lakjon benne!
Az Úr Jézus mindenben példát adott arra hogy szerinte tegyünk.
De hamis tanítóktól,farizeusoktól óvott,s nem kérte együttlétünk!

Válasz

Lk 6, 27 • A szeretet parancsa (Mt 5:38–48; 7:1–2).
A mezei prédikáció második része a szeretet parancsának jézusi értelmezéséről ad tanítást úgy, hogy ennek a parancsnak az igazi tartalmát a legszélsőségesebb esetben, az ellenség iránti szeretet magatartásán és kötelezettségén szemlélteti. – A „jaj”-ok után külön hangsúlyt tesz Jézus arra, hogy azokhoz szól, akik hallgatják, és parancsa voltaképpen közvetlenül a 22. versben említettekre irányul. A parancsokból az tűnik ki, hogy a mi magatartásunk nem az emberek irántunk tanúsított magatartására válaszol, hanem Isten szeretetére: ezt a szeretetet személyválogatás nélkül sugározza tovább az emberekre. Az ellenségeskedésnek, gyűlöletnek, átkozódásnak és bántalmazásnak nem az szab határt, nem az tartóztatja fel, ha hasonlóval viszonozzuk: szeretet, jóság, áldás és imádság azok az erők, amelyek megálljt parancsolnak nekik. Világos, hogy ezek a szabályok Jézus tanítványainak, az egyház tagjainak az erkölcsét szabályozzák. Azokét azonban minden időkre szóló érvénnyel, nem csupán egy rendkívüli korszak rendkívüli parancsai formájában. Ebben az értelemben folytatja parancsait Jézus, és Lk ismét „lefordítja” ezeket pogány-keresztyén olvasóinak: Mt-val ellentétben nem a peres ügyek alkalmával tanúsítandó magatartásról szól, hanem az emberi együttélés területén lépten-nyomon előforduló lehetőségekről. Ezért nem jobb és bal arcról beszél, csak egyikről és másikról, ezért kezdi Mt-val ellentétben a felsőruhán és folytatja az alsón (vö. a Mt-párhuzam magyarázatával!). Így szól a kölcsönadás készségéről, és így tiltja a jogos követelés támasztását is, mert a szeretet lelkével ellentétben ebben is az erőszak indulata jutna bennünk szóhoz. Az aranyszabályt, amely egyébként negatív és pozitív formában egyaránt ismerős közmondásos fordulat a kor irodalmában, Lk ismét nemcsak Izráel fiaira korlátozza (másként Mt 7:12., a törvényre és a prófétákra utalva), hanem kiterjeszti minden emberre, aki Isten országának „új igazságát” kötelezőnek fogadja el önmagára. Éppen arra mutat rá ehhez kapcsolódva, hogy ez az új igazság nem emberi lehetőség, mert a viszonzás helyébe az előlegezés gesztusát teszi, ehhez pedig minden emberi erőfeszítés kevés: erre csak abból a szeretetből telik, amellyel Isten „előbb szeretett minket”. Kegyelem és jutalom a gyümölcs, amelyet ez a magatartás megterem, és a mennyei Atya jár előttünk ezen az úton irgalmasságával, amelynek kiárasztására az emberek között minket választott ki eszközéül. Ez a jutalom nemcsak a végső ítéletben jut osztályrészünkül: Jézus félreérthetetlenül ígéri, hogy ítélkezés és kárhoztatás nélküli, megbocsátásra kész magatartásunk már itt a földön átformálja embertársainkhoz való viszonyunkat éppen úgy, mint az ők hozzánk való viszonyukat. Így, és csak így változtathatja és változtatja is meg Isten népe az emberek világát: más út nincsen.

Lk 6, 39 • Példázatok Jézus követőinek magatartásáról (Mt 7:3–5.15–23).
„Vak vezet világtalant” – a nálunk Jézus tanításából eláltalánosodott közmondás Jézus korában is közismert szólás volt: Mt a farizeusokra korlátozza az említését, Lk a tanítványokra, általában pedig minden idők egyházára érti, mindenesetre a Mt-ban is található gondolat továbbviteleként. Izráelnek sem „állt jól” a mások iránti vak, sőt: elvakult gőg. Még kevésbé akkor a pogányokból lett keresztyéneknek, még ha azzal hitegetnék is magukat, hogy nem Izráel vétkének a folytatói. Akik ilyen lélekkel vállalkoznak mások vezetésére, maguk is elpusztulnak, másokat is pusztulásba visznek. Minden idők vezetői előtt Jézus maga áll ott ezzel az intéssel és az egyedül helyes, mert alázatos és irgalmas magatartás példájával. Igaz; hogy a tanítvány nem szárnyalhatja túl soha Mesterét. De éppen az irgalmas szeretet terén az sem lehet cél, hogy képmutató szerénykedéssel mindenáron el akarjon maradni tőle. Mindez azért kap erőteljes hangsúlyt, mert az egyházban – a konkrét gyülekezetben – mindenkire rá van bízva a mások nevelése. Ha ebben a szolgálatban úgy próbálunk megállni, hogy mások vétkeit felnagyítjuk, magunkéit pedig említés nélkül hagyjuk és palástoljuk, akkor Isten kímélet nélkül mutat rá a valóságos helyzetre, az igazi „nagyság-viszonyokra”, amelyek éppen az ellentétét jelentik a mi értékelésmódunknak, ahogyan a szálka és gerenda ugyancsak közmondásos fordulata rámutat. – Mindezek summája az; hogy külső látszat szépítgetése, valamilyen formális keresztyén magatartásra való igyekvés semmit nem old meg: egyedüli megoldás a teljes egzisztencia megváltozása, a megtérés és újjászületés lehet. Az utolsó példázat arról szól, hogy Istennek tetsző cselekedetei csak az új embernek lehetnek: a legszebb és legkeresztyénibb szavak is hiábavalók, ha nem belső megoldottságunk kifejezői, és csak súlyosbítják ítéletünket.

Lk 6, 47 • Aki kősziklára épít (Mt 7:24–27).
A zárópéldázat a Mt-párhuzammal ellentétben folyamatában mutatja be a házépítést, elhagyja az építő külön jelzővel való minősítését, nem a jövőre, hanem a jelenre van vonatkoztatva, és a képanyagot ismét „lefordítja” a görög viszonyok nyelvére. Tartalma szerint Jézus követőinek magatartását a hallgatás, a szólás és a cselekvés töretlen egységében foglalja össze: ez lehet életünk egyedüli szilárd alapja.


Biolka.

Válasz