Lk 7, 18 • Keresztelő János kérdése és Jézus válasza (Mt 11:2–19).
Keresztelő János és Jézus viszonyát mutatja be itt Lk, mindkettejük oldaláról; végül pedig mindkettőjük személyét egy magasabb egységben helyezi egymás mellé: Isten tervének az összefüggésében. János tanítványainak beszámolója után János kérdése és Jézus erre adott válasza következik először (18–23), majd János tanítványainak távozása után Jézus a tömeg előtt tesz bizonyságot Jánosról (24–30), végül Jézus tulajdon kortársait jellemzi hozzá és Jánoshoz való viszonyuk tekintetében (31–35). – János a fogságbán tanítványai tájékoztatására van utalva, és ennek alapján küldi őket vissza Jézushoz a jellegzetes kérdéssel. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben bizonyos kétely szólal meg: vajon ez a Jézus lehet-e az, akiről ő igehirdetéséhen úgy szólt, ahogyan tette. De az is világos, hogy bizalom van benne Jézus iránt: különben nem hozzá küldené tanítványait: így megszólal benne Jánosnak arra való készsége is, hogy Jézus válasza alapján kiigazítsa önmaga eddig alkotott Messiás-képét. János tanítványai munkában találják Jézust (ez a vonás elüt Mt ábrázolásától): részint e munkáira, részint korábbi gyógyításaira, halott-feltámasztására és evangélium-hirdetésére hivatkozva adja meg a kérdezőknek Jézus a választ. Személyében és munkásságában ősi ígéretek teljesednek be, és boldog az, aki kételkedés nélkül – vagy inkább: kételyeit legyőzve – ismeri fel benne Isten küldöttét. – Ha valaki azt hinné az elhangzottak alapján, hogy Jézus válasza elmarasztalja Jánost kérdéséért, annak az elkövetkezők során fel kell ismernie súlyos tévedését. Jézus pontosan tudja, hogy hova kell tennie János kérdését, és pontosan tudja azt is, hogy miben van János személyiségének páratlan értéke. Akik valamikor azzal kezdték, hogy kimentek hozzá a pusztába, azok jól teszik, ha emlékezetükbe idézik személyes élményeik alapján az útkészítő jellegzetes alakját. Megingathatatlan jellemű, célja felé következetesen haladó ember János; akit emberi szempontok – érdek, a hatalom nyomása – nem téríthetett le útjáról: ennek köszönheti, hogy nem Heródes udvarában, hanem a tetrarcha börtönében éli utolsó napjait. Ő igazán nem az emberek tetszését kereste: egyetlen célja, amely teljesen betöltötte életét, az volt, hogy kortársai figyelmét ráirányítsa az Eljövendőre. A próféták világában kétségkívül ő a legnagyobb: nem adatott meg senkinek, hogy a Messiásról abból a közelségből szólhasson, amelyből ő szólt. De Isten országában megelőzi őt az a nemzedék, amelynek ő mutatta az utat az Eljövendőhöz. Jánosnak Jézus által is elismert emberi nagysága szükségszerűen eltörpül az újjászületés adta új élet isteni lehetősége és valósága mellett. Ezért különösen megdöbbentő az, hogy Jézusnak úgy kell beszélnie népe hivatalos kegyeseiről, mint akik keményszívűségük miatt kirekesztették magukat ebből a lehetőségből; míg népük elvetettjei, a senkik, a „massa perditionis”, a közvélemény elátkozottjai megtették János felé azt a lépést, amely Jézushoz vezetett. – Egy találó képpel záródik Jézusnak Jánosról adott véleménye: kortársait a makacs gyermekekhez hasonlítja, akik sértett és duzzogó szeszélyükben hátat fordítanak pajtásaiknak, bármilyen játékba hívják őket („lakodalmas” és „temetősdi” a két említett játék). János aszkétikus életet élt, azért nem kellett nekik. Jézus nem élt aszkéta módra, szemére is vetették neki, és tőle éppen ezért fordultak el. De az igazi bölcsesség érvényéből nem von le semmit az, hogy sokan elvetik: mindig vannak, akik befogadják, és ezek életéből igaznak bizonyul. Amikor a hivatalosak elzárkóznak, Izráel elvetettjei, a méltatlanok megvallják Isten bölcsességét, igaznak tartják az általa felkínált utat.


Biolka.

Válasz