„  Miska, ez neked szól! ”

Csak Miskának, vagy Miska bácsinak titulálták. Szorgalmas ember volt. Mintha valami népes családnak a gondja nehezedett volna a vállaira. Pedig nem is volt gyermeke. A felesége állandóan intette, hogy kímélje magát és a földiek mellett az odafelvalókkal is foglalkozzék. A szelíd korholásokat a legtöbbször szó nélkül hallgatta, aztán folytatta a megszokott életet.

Két darab szőlője is volt, egész évben hordták tőle kisebb nagyobb tételben a jó házi bort. A borkóstoltatásban Miska bácsi nem volt fukar. Vevőivel, barátaival, vagy éppen vendégeivel szívesen elpoharazgatott órák hosszáig. Bő beszéddel ismertette a nemes szőlő kezelésének a módját és a jó megőrzésének a titkát. Előfordult, hogy a mértékletességről megfeledkezve annyit ivott, hogy utána beteg lett, s majdnem belehalt. Egy alkalommal még orvost is hivatni kellett, mert olyan szívdobogás fogta el, hogy úgy érezte, a mellkasa azonnal szétszakad. Csak nyögött és jajveszékelt kétségbeesetten. Terka néni pedig igyekezett a lelkére beszélni, hogy változtasson ezen az életmódon, mert halál és örök kárhozat lesz a vége. Ilyenkor fogadkozott:

Többet nem iszom! Sőt még a szőlőt is kivágom tövestől! – E fogadás azonban rövid éltű volt.

Volt két kedvtelése. Tartott egy lovat és azt gyakran cserélgette. Ezért eljárogatott a környékbeli vásárokra, adta és vette a különféle korú pejkókat. Egyszer sikerült a vásár, máskor nem.

A vásárban annyi emberrel összeismerkedett, hogy még a hetedik faluban is tudták, ki az a Jakab Miska.

A másik kedvtelése a vadászat volt. Engedélye, puskája volt, vadász társai bőven. Leginkább vasárnapra tervezték a vadászatot. A borospince nedűjéből jól fölhangolták magukat, és úgy indultak. Nekivágtak a vadonnak, sárban, olykor zord időben is, amikor még a kutyát sem verték ki a házból. De legalább valami eredménye lett volna!…

Miska bácsit majdnem tíz esztendeig ismertem, de nem emlékszem, hogy egy elgémberedett nyulat, vagy egy beteg fácánt elejtett volna. A felesége ilyenkor korholta is:

- Látod? Egész nap áztál, fáztál a semmiért. Ha velem jöttél volna a gyülekezetbe…, amit ott hallhattál volna!

Miska bácsi az ilyen mulasztásokat azzal igyekezett pótolni, hogy hallgatta a rádiós istentiszteleteket. Amikor aztán olyan igazságokat hallott, melyeket még Terka néni sem élt igazán, nem átallotta, felhívta a figyelmét:

- No asszony, hallod? Ez neked szólt! Mindig prédikálsz, és most hallhattad, hogy magad sem mindenben élsz úgy, ahogy egy hívő asszonynak kellene! –

Önmagát megnyugtatva továbbra is maradt az, aki addig volt. A hívőket szerette és becsülte. Sok rágalommal szemben még védelmezte is őket. Kérte feleségét:

- Terka, vendéget hozzál a gyülekezetből! Ha a prédikátorotok ott lesz, hívd meg hozzánk ebédre! Mondd meg néki: tisztelem és várom!

- Jó, de akkor délután néked is illik eljönni a gyülekezetbe. Tudod, hogy mindig hívni szokott és illetlen, ha visszautasítod. – Előfordult néhányszor, hogy engedve szívélyes hívásomnak, eljött a délutáni, vagy az esti istentiszteletre és az ott hallott igazságokat ismét Terka néni fejére olvasta:

- Megint hallottad ugye, hogy kell élni a hívőknek? … Látod, folyton nekem prédikálsz, néha magadnak is prédikálhatnál!

Terka néni kerülte a vitatkozást, lenyelte Miska bácsi vádaskodó szavait. Sok könnyes imádsága mégsem maradt hatástalan, mert Miska bácsi leszokott a dohányzásról és kerülte a csúnya beszédet is. Gyakran együtt olvasták a Bibliát. Sőt, Miska bácsi este és reggel az ágya elé térdelt és hangtalanul imádkozott. Terka néni többször is elmondta.

- Úgy szeretném hallani, vajon mit imádkozik… de nem akarom megkérdezni, nehogy megszégyellje magát és abbahagyja.

Egy ünnepi alkalommal váratlanul egy kis fúvószenekar érkezett a gyülekezetbe. Istentisztelet végén az imaház előtt is eljátszottak egy-két éneket. Az egyik ez volt: „Térj magadhoz, drága Sion…” Miska bácsi a borospince felé tartott, hogy bort vigyen fel az ebédhez. A zenére megállt a kert közepén. Hallgatta az ismerős éneket, mintha csak egyedül neki szólna, s így beszélt magához:

- Miska, ez neked szól! Mintha téged kérnének: „Térj magadhoz, Jakab Miska! Van még néked Istened…” Hát meg is térek. Nem tétovázok tovább. Szegény feleségem, súlyos betegsége alatt is hányszor mondta: Miska, Miska! Mi lesz veled, ha én meghalok, téged pedig megtéretlenül ér a halál? Hogy állsz meg az Úr előtt?! Nem! Így nem maradok.

Délben Terka néni a zenészek közül vendéget hívott. Miska bácsi azt sem tudta, hogyan kedveskedjen nékik. Kínálgatta őket a jó borral, de azok egy kortyot sem fogadtak el. Ellenben udvariasan meghívták Miska bácsit a délutáni istentiszteletre. Vonakodás nélkül készült és mentek együtt. Élvezettel hallgatta a zenét, még inkább az Igét. Hazafelé menet megígérte, hogy rendszeresen fog járni az imaházba. Elérzékenyülve így nyilatkozott a feleségének:

- Valóban, ez az igazi boldog élet! Be kell látnom, hogy csak az ilyen életnek van értelme. Mától kezdve én is ezen az úton akarok járni! – Terka néni nagyon örült férje jó elhatározásának.

Sajnos, a barátok meg a vadászat hamar keresztülhúzták Miska bácsi jó elhatározását. Nem volt ereje ellenállni a kísértéseknek, és továbbra is megmaradt régi életében.

Alig egy-két esztendő múltán lesújtó hírt hallottam Miska bácsiról. Egy barátjával a szomszéd községből személykocsin hazafelé tartottak, egy éles kanyarban összeütköztek egy szembejövő teherautóval és a helyszínen mindketten szörnyethaltak.

Mindenkit mélységesen megdöbbentett a tragikus hír. Nagy részvéttel temették el mindkettőjüket. Kórházi kezelésem miatt nem vehettem részt a végtisztességen, noha Terka néni nagyon szerette volna.

A baleset színhelyén egy fekete vaskereszt. Virágtartójában Terka néni szép virágai. A kereszt mellett elhaladva Miska bácsit látom magam előtt. Terka néniben pedig többször felvetődik a kérdés:

- Hogy áll meg férjem az Úr előtt? … Kapott-e kegyelmet? … Nyert-e üdvösséget? …

Nehéz hiteles és megnyugtató választ adni. Jobb, ha az Úr Jézus figyelmeztetését idejében komolyan vesszük:

„Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő”