Bír 13, 1 • Isten Izráelt a filiszteusok kezébe adja.
Isten büntetése az engedetlenné vált Izráelen most a filiszteus elnyomásban jelentkezik. A filiszteusok a Kr. e.-i 12. században telepedtek meg Palesztína partjain, a termékeny tengerparti síkságon. A filiszteusok az égei-tengeri népek csoportjába tartoznak. Ámós és Jeremiás könyve szerint Kréta szigete volt őshazájuk (Ám 9:7; Jer 47:4). Telepeik öt erődített város körül (Asdód, Askelón, Ekron, Gát, Gáza) helyezkednek el. Maga Palesztína is a filiszteusoktól kapta a nevét. A filiszteusok Izráel legszívósabb ellenfeleinek bizonyultak a történelem folyamán. A kanaániták mellett Izráel ősi ellenségeinek számítottak, mert igényt tartottak az ígéret földjére. Századok telnek el, míg végre sikerül Izráelnek a teljes fölényét biztosítani a filiszteusok fellett.

Bír 13, 2 • Sámson születését az Úr angyala jelenti.
Sámson személyének jelentőségéhez tartozik annak a ténynek a hangsúlyozása, hogy születését Isten előre jelenti. Csak egészen kevesen voltak olyanok az üdvözítés története folyamán, akiknek az élete ilyen módon kezdődött. Izsák, Sámson, Sámuel, Keresztelő János és Jézus születését előzték meg angyali jelenések.Sámson szülei Dán nemzetségéből származtak. Feltűnő, hogy a 2 v. nem Dán törzséről, hanem „nemzetségéről” beszél. Mivel Dánnak a nemzetségtáblázatok bizonysága szerint csak egy fia volt, ezért a törzs és a nemzetség egybe esett, így mindkét elnevezés geneológiailag jogosult (vö. Gen 46:23; Num 26:42 vö. Bír 18:1.11). Sámson szülei Dán törzsének eredeti törzsi birtokán laktak Közép-Palesztinában. Ezt mutatják a Sámson történetében található összes földrajzi nevek, de az az egyszerű tény is, hogy csak ezen a területen lehettek állandó érintkezésben a filiszteusokkal. A Bír 18-ban leírt esemény még vagy nem következett be, vagy nem érintette Sámson rokonságát. Sámson apjának a neve Manóah, anyjának nevét nem ismerjük. Így nem tudjuk Sára, Anna, Erzsébet és Mária neve mellé sorolni, de hite és hitének bátorsága példaként maradt fenn.Sámson születésének története azzal kezdődik, hogy az Úr angyala mezei munka közben megszólította Mánóah feleségét. Az asszony eddig meddő volt, de most az angyal fiú születését jövendőli neki. Ezt a jövendőlést azzal egészíti ki, hogy a „gyermek születésétől fogva Isten názirja lesz” (vö. 5.7 v.). Az asszony utasítást kap arra nézve, hogy milyen életmódot folytasson terhessége alatt. Mánóah miután megtudta, hogy az Úr angyalához hasonló jelenségtől kaptak jövendőlést, könyörgött az Úrhoz, hogy újra küldje el követét, mert szeretnék megtanulni, hogy miképpen kell nevelni nagyra hivatott fiukat. Az Úr angyala ekkor újra megjelent a mezőn dolgozó asszonynak, ez elfutott férjéért, most már ketten mennek a jelenés helyére és kérnek tanácsot születendő fiuk nevelésére nézve. A különös vendég válasza azonban újra csak az anya terhesség ideje alatt kötelező életmódjára vonatkozik. Azzal, hogy a gyermek az Úr názirja lesz (5 v.), az Úr angyala már válaszolt a kérdésre. Most azt a rendelkezését erősíti meg, hogy az édesanyának is vállalnia kell a fia megszületéséig a názir életmódot (13–14 v.). Ez a rendkívül gondos előkészület a születendő gyermek rendkívüli isteni megbízatására utal és rendkívüli megbízatását van hivatva előkészíteni. A názir, az Úr felszenteltje (az nzr gyök jelentése: tartózkodni, magát megtartóztatni, önmegtartóztatással magát megszentelni, odaszentelni) nem ihat bort és részegítő italt, sem tisztátalant nem ehet, nem nyírhatja le haját és halottat sem érinthet (vö. Num 6:1–8). A nazirátus törvénye két formában volt ismerős Izráelben, volt egy ideiglenes nazirátus, amely csak egy bizonyos időre szólt, de Sámson példájából látjuk, hogy volt egy egész életre szóló nazirátus is. A Mt 2:23-ban található angyali mondás Jézus nevéről (nazoraios) valószínűleg szintén arra utal szójátékszerűen, hogy Jézus is anyja méhétől Istennek szentelt nazireus volt, akkor is, ha ez nála nem külső szabályok megtartásában mutatkozott. Sámson esetében csak arról tudósít a Bír, hogy nem nyíratta le haját sohasem (16:17). A le nem nyírt haj a názir fején, Isten teremtői szabadságának jele volt. Az Istennek szentelt ember ábrázatának olyannak kellett lennie, ahogyan Isten teremtői kezéből kikerült. A szeszes ital fogyasztása azért volt tilos, mert az ember által keltett mámor esetleg démoni inspirációt eredményezett. Ez a mesterséges inspiráció a pogány vallások papjainál és a hamis prófétáknál szokásban volt. Isten szent embere viszont csak Isten Lelkének ihletése alatt állhat.Mánóah találkozása az angyallal elibénk idézi a keleti ember vendégszeretetét és emberségét a jövevénnyel szemben. A meghívás és a kecskegödölyéből vagy más fiatal állat húsából készített eledel felkínálása annak a jele, hogy a vendéglátók tudják, rendkívüli vendéggel állanak szemben (vö. Gen 18:7–8; Bír 6:19). A vendég nevének megkérdezése is erre a sejtésükre utal. Különben az udvariasság tiltja, hogy a keleti ember három nap eltelte előtt megkérdezze a vendég nevét. A jövevény a kérdésre így válaszol: „Csodálatos”, azaz nincs neve, csak csodálatos tetteiből lehet megtudni, hogy kicsoda. Többek között ennek a történetnek az értelmezése is hozzájárult ahhoz, hogy Jahve nevét később egyre ritkábban vagy egyáltalán nem ejtették ki. Az ószövetségi kijelentés Istenének nincs emberhez vagy pogány istenekhez hasonló neve. Ő megidézhetetlen és összehasonlíthatatlan Isten (Zsolt 40:6). Mózes is lényegében hasonló feleletet kap, amikor Isten nevét akarja megtudni (Ex 3:14kk.).Amikor a vendég nem fogadja el a felajánlott ünnepi lakomát, Mánóah – szintén a vendég parancsára – az Úrnak áldozatként bemutatja. A közelben levő kőből oltár lett, ahol az áldozat lángjában felszállt „az Úrnak angyala” (20 v.). Ekkor döbbent rá Mánóah és a felesége, hogy az „Úr angyala” volt az, aki két ízben is náluk járt és beszélt velük. Az Úr angyala az Ószövetségben Jahve egyik megjelenési formája, Jahve képviselője vagy maga Jahve (vö. Gen 18:1–33; Bír 6:22–23). Mánóah megdöbbenve állapítja meg, hogy az Istent látták, és ezért meg kell halniok (22 v.). Felesége azonban világosabb hittel, és a hit nagyobb bátorságával értette a jelenést, tudta, hogy az Úr megjelenése nem halált, hanem áldást és életet, egyben nagy feladatot jelent számukra. Az Úr kegyelmesen lehajolt hozzájuk, kijelentette magát nekik, az áldozatban közösségre lépett velük, különleges szolgálattal bízta meg őket. Nevüket kiemelte az ismeretlenség homályából, életüknek és munkájuknak maradandó értelmet adott. Ez Isten kegyelmes kinyilatkoztatásának értelme.

Bír 13, 24 • Sámson születése és első indíttatása.
Sámson anyja fiának „nap-ember” elnevezést adta. Egyes exegeták szerint ez a név és viselője Heraklész görög mondahősre emlékeztet. Ha lehetnek is távoli reminiszcenciák és közös vonások a két hős alakjában, azonban Sámson egész személyisége olyan mélyen be van ágyazva az ószövetségi kijelentés theologiájába és üdvtörténeti gondolkozásába, hogy lényegét illetően nem hasonlítható össze Heraklésszel. A gyermek Sámsonról azt olvashatjuk, hogy „az Úr megáldotta”. Az Ószövetség a Gen 1-től kezdve ezzel a mondással jelzi Isten szeretetének gazdag kiáradását teremtményeire és választott eszközeire. A 25 v.-ben egy igen jellegzetes megjegyzést olvashatunk, amely Sámson életének találó jellemzését is adja: „és kezdte az Úr Lelke nyugtalanítani…” Sámson élete valóban állandó nyugtalan tettrekész állapot volt, amelyben mindig készen állott betölteni Istentől rendelt szabadító küldetését: a filiszteusok megfélemlítését és elrettentését az Istentől kapott hatalma erejével. Sámson kegyetlennek látszó tettei azt érzékeltetik a filiszteus elnyomókkal, hogy hatalmuknak és zsarnokságuknak van határa. Ez a határ Isten szabadító szeretete.


Biolka

Bír 12, 1 • Az Efrajimmal folytatott harc megkeseríti a győzelem örömét.
Efrajim férfiai kivonulnak Jefte ellen, hogy fegyveresen vonják felelősségre azért, hogy őket kihagyta a hadjáratból és így elestek a zsákmánytól és a győzelem dicsőségétől. Jefte szemükre veti, hogy éppen az ellenkezője igaz, mert amikor hívta őket, nem jöttek segíteni. Efrajim azonban továbbra is támadóan lép fel. Jefte a gileádiak élén megütközik velük, és megfutamítja őket. A gileádiak lezárták az átkelő helyeket a Jordánon, és a „Sibbólet” szó segítségével „igazoltatták” az átkelőket. Aki nem tudta kiejteni a szót helyesen, felkoncolták. Az efrajimiak ui. az „s” mássalhangzót nem tudták kiejteni, ezért „Szibbóletet” mondtak. Az elbeszélés hitelességét alátámasztja az a nyelvészeti megfigyelés, hogy Efrajim hegységnek egy részén a legutóbbi időkig a lakosság „s” helyett „sz”-et mond. Az elesett efrajimiak száma mutatja, hogy milyen áldozatokkal jár a testvérharc. Ami Gedeonnak egykor sikerült, a féltékeny testvér-törzs lecsillapítása, ebben Jefte kudarcot vallott. Isten népének életében sokszor megtörtént, hogy amikor Isten megszabadította ellenségeitől és békességet adott neki, testvérharcokban őrölte fel erejét.

Bír 12, 8 • Ibcán, Élón és Abdón bíráskodása.
A három vezető személy Izráel ún. „kis bíráinak” a sorába tartozik. Nevükhöz nem fűződik semmilyen szabadító tett. Abból a tényből azonban, hogy a Bír feljegyzi nevüket és bírói működésük időtartamát, arra következtethetünk, hogy ezeket a személyeket egy meglevő intézményes bírói tiszt betöltésére választották. Isten nemcsak háborús veszély idején gondoskodott szabadítókról, hanem béke idején is adott intézményt és hozzá alkalmas személyeket Izráel belső rendjének fenntartására.A három bíró közül az első Ibcán volt, aki Bethlehemben bíráskodott. Nem jegyzi fel a szerző, hogy a júdeai, vagy a Zebulón területén levő Bethlehemről van szó. Valószínű, hogy a júdeai Bethlehemről, mivel ez az ismertebb, ezért nem fűz külön jelzőt hozzá a szerző. Ibcánról csak annyit tudunk, hogy harminc fia volt. Ez arra vall, hogy gazdag és tekintélyes ember lehetett.Élón, bár Zebulón törzséből származott, Ajjálonban, Efraim területén bíráskodott. Ez a tény valószínűvé teszi azt a feltételezést, hogy a legtekintélyesebb északi törzs, Efrajim területén volt általában a bírák székhelye (vö. 4:5; 10:1).Abdónról, aki már Efrajimból származott, csak annyit jegyez fel a könyv, hogy hatalmas családja volt. A nagy család az ószövetségi gondolkozás szerint áldás volt. A negyven fiú és harminc unoka jele annak, hogy Abdón életét Isten gazdagon megáldotta.


Biolka

Találkoztam már olyan emberekkel, akiket láttam magam előtt ugrálni, "bohóckodni", és mégis mikor azt mondtam, hogy ő lelki-szellemi értelemben halott, nem akarta megérteni! Pedig Isten szemében halottak vagyunk mindaddig, míg újjá nem születünk, míg meg nem találjuk Jézus Krisztust, és nem fogadjuk el Őt személyes Megváltónknak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Bírák 11: 30. Jefte fogadalma.................................................................................................... Jefte kissé meggondolatlan volt. Az Ige minket is arra tanít, hogy nem szükséges nekünk meggondolatlan fogadkozásokat tenni! Ha isten valóban megígér nekünk valamit, akkor azt vehetjük úgy , hogy már meg is adta!..........De ha mégis fogadsz, akkor teljesítsd!!!!!!!!!!!!!

Bír 9, 22 • Abimelek lerombolja Sikemet és kiírtja polgárait.
A 22. versben azt a különös megjegyzést olvashatjuk, hogy Abimelek három esztendeig uralkodott Izráelen. Úgy látszik, hogy talált magának híveket Izráelben is. Testvérgyilkosságát bizonyára „igazolta”. Gedeon emléke pedig méltatlan fiára is kihatott, Izráel a méltó apa utódját látta benne. Az embereket meg lehet téveszteni, azonban Istent nem. A 23. versben olvasható megjegyzés: „Isten egy gonosz lelket bocsátott Abimelek és Sikem polgárai közé” – azt akarja kifejezni, hogy olyan történelmi időkben, amikor látszólag a gonoszság, a hatalom- és nyereségvágy, gyilkolási ösztön és cinkosság szab törvényt önmagának, a hatalom akkor is Isten kezében van, aki gondoskodik arról, hogy minden elkövetett bűn visszaszálljon a vétkesek fejére. A történelmi igazságszolgáltatás, ha olykor késik is, nem maradhat el. Isten malmai, ha olykor lassan, de biztosan őrölnek.A sikemiek kapzsisága vesztükké lett. Nem volt elég nekik városuk gazdagsága, a szenthelyből és a várost körülvevő termékeny földekből származó jövedelem, útonállásra adták magukat. Ezzel ellentétbe kerültek Abimelekkel, aki Izráel királyaként kénytelen volt fenntartani a közrendet. A sikemiek nem elégedtek meg az ország közbiztonságának súlyos megzavarásával, hanem fellázadtak Abimelek fennhatósága ellen. A lázadás szervezője egy Gaál nevű férfi volt, Atyja nevének, Ebednek említése valószínűleg alacsony származására utal. Gaál családjával együtt Sikemben talált menedéket Abimelek elől, és ott egy őszi ünnep alkalmával a nép Abimelek ellenes hangulatát kihasználva, nyílt lázadást szít a király ellen (22–29 v.). Zebul, Abimelek sikemi helytartója azonban értesíti a királyt a lázadásról, aki meglepetésszerűen megjelenik Sikem alatt és megveri Gaál seregét. Erre a sikemiek elűzik Gaált (30–41 v.), de Abimelek nem elégszik meg ezzel, hanem csellel elfoglalja a várost, lakosait legyilkoltatja és a város helyét sóval behinteti (42–45 v.). Hasonlóan cselekszik Millóval, Sikem fellegvárával és a benne levő Baál szentéllyel (46–49 v.). Egy lerombolt város sóval való behintése azt jelenti, hogy a helynek ezentúl pusztasággá kell válnia. Így teljesedett be Jótám prófétai üzenete. Tűz jött ki a tüskebokorból és megemésztette a cédrust. Gedeon kanaánita ágyasának fia, akit a sikemiek tettek maguk felett királlyá, most elpusztította Sikem ősi és büszke városát. Sikem lerombolásának ténye jelentőségében meghaladja egy város lerombolásának történetét. Sikem ezentúl megszűnt kanaánita városnak létezni, megszűnt benne a kanaánita szentély, a Baál-Berit szentélye. A helyén már Izraelita város épült. Az emberi zűrzavar és Isten gondviselése folytán így szabadult meg Izráel Közép-Palesztina legjelentősebb kanaánita városától, amely Baál szentélyével állandó veszedelmet jelentett számára.

Bír 9, 50 • Abimelek pusztulása.
Abimelek sem elégedett meg Sikem elpusztításával, hanem a Sikemmel szövetséges Tébecet is meg akarta példásan büntetni. (Tébec kb. 15 km távolságra volt Sikemtől.) Abimelek a várost elfoglalta ugyan, de a fellegvárat nem tudta bevenni. Amikor Abimelek a fellegvár közelébe nyomult, hogy Sikemhez hasonlóan felgyújtsa, egy asszony egy malomkő felső részével (10–15 cm × 30–40 cm széles és 5–7 cm vastag ovális alakú kő) bezúzta koponyáját. A király érezve, hogy halálos sebet kapott, kérte fegyverhordozóját, hogy ölje meg, ui. szégyen volt egy harcos férfinak asszony kezétől meghalni. A fegyverhordozó enged ugyan a király kérésének, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Abimelek, aki szégyenletesen ragadta magához a hatalmat, szégyenteljes halált halt.Bár Abimelek története csak epizód, és bár nem számítják Izráel bírái közé, jelentősége pozitív és negatív tulajdonságaival együtt túl utal önmagán és igen fontos a királyság intézményének korabeli theologiai megítélése szempontjából. A király (mäläk) szónak különös csengése volt az izraelita fülben. Izráel királynak nevezte magát Jahvét (Ézs 6:5; Zsolt 93; 95–99). Mivel az ókori keleten a királynak isteni jogai voltak, Izráelben ennek a megvalósítása lehetetlen volt, a királyság intézménye mindig a szövetség theologiájának erős kritikája alatt állott. Izráelben legfeljebb egy olyan királynak lehetett létjogosultsága, akit Isten hívott el, és aki tiszteletben tartja Jahve-király szövetségi törvényeit.


Biolka